Az ötvenes évek végén rengeteg pilóta jelentkezett asztronautának, annak ellenére, hogy nem rajongtak a kapszulában való repülés ötletéért; számukra ez egy szárnyak nélküli konzervdoboz volt.

"A jelentkezők közül a leendő asztronautákat kiválogató bizottság tagjait Robert R. Gilruth a Space Task Group igazgatója, és egyben a Mercury-projekt főnöke nevezte meg [ld. a képen]. A bizottság két tapasztalt mérnökből, egy repülők teszteléséért felelős mérnökből, két orvosból, két pszichológus és két pszichiáterből állt.

A 110 jelöltet – közülük ötvennyolcan a Légierő pilótái voltak, negyvenheten a Haditengerészet repülősei, és öten a Tengerészgyalogságtól érkeztek – három csoportba osztották, és egymást követő heteken rendelték Washingtonba őket. Szerencsémre, én az első csoportba kerültem. A harmadik csoportot ugyanis soha nem hívták be. Akkora volt a lelkesedésünk, legalábbis a NASA szerint, hogy megelégedtek hetven jelentkezővel.

A jelentkezők számának korlátozása együtt járt a betöltendő álláshelyek csökkentésével – tizenkettő helyett hat asztronauták akartak felvenni. A NASA abból indult ki, hogy a kiképzés során nagyon kevesen esnek majd ki közülünk, ha egyáltalán kiesik bárki is. Ez helyes feltevés volt, de a korai lelkesedést illetően tévedett a NASA, legalábbis esetemben. Kíváncsi voltam, ezért érdeklődtem. Igazság szerint nem rajongtam a kapszulában való repülés ötletéért, ami számomra egy szárnyak nélküli konzervdoboz volt."

(A fenti részletet Wally Schirra "Schirra's Space" c. könyvéből fordítottuk magyarra; ide kattintva az Apollo 11 asztronautája, Neil Armstrong társa mesél.)