Az első asztronauták harcolták ki, hogy ablakok kerüljenek az űrhajókra. A Mercury-űrhajóra eredetileg csak kukucskáló-nyílásokat terveztek.

"Kreativitásunkat nem mindig ilyen jótékony célok érdekében mozgósítottuk. Többször az volt a célunk, hogy egy gyanútlan áldozatot összezavarása volt a célunk. Langley Légibázison kezdtük bele abba a szivatás-sorozat, ami majd űrtörténelmi legendává válik.

Az első eset ilyen inkább ártatlan volt. Stan White a Légierő alezredese, egyben az űrprogram fő-fő orvosából is áldozat lett. White egy új versenyautóval járt, és szeretett kérkedni a kocsi teljesítményével, és ezzel kiérdemelte merényletünket. Titokban egy hétig minden áldott nap fél liter benzint töltöttünk a tankjába, így nem győzött áradozni az autó kiváló fogyasztásáról. A következő héten viszont mindennap fél litert leszívtunk a tankjából, White pedig őrjöngött. Sosem jött rá, hogy valójában mi is történt.

A leggyönyörűbb emlékem a Mercury-programról az, hogy miként képes hét férfi – valamennyien maximalisták, hatalmas egóval – csapattá kovácsolódni, és együtt dolgozni. Maximális volt bizalom a másik munkáját illetően, valahányszor egy-egy berendezés ellenőrzésére került a sor, aminek eredményéről a többieknek mindenki beszámolt.Mercury Hetek

Így kirajzottunk az egész ország területére, és mindegyikünknek más-más feladata volt. Deke Slayton és Gordo Cooper például a hordozórakétákat ellenőrizte – a Chrysler által épített katonai rakétát, a Redstone-t, illetve a Convair Atlas-rakétáját. Al Shepard, aki korábban a Haditengerészet Norfolki bázisán állomásozott, és ismerősen mozgott a Haditengerészet berkeiben, a mentőegységek megszervezésével foglalkozott, amik egy-egy küldetés végén kiemelnek majd minket a tengerből. John Glenn a fülke műszereinek elhelyezésével berendezésével foglalkozott, Gus Grissom pedig az űrhajó irányításával, Scott Carpenter dolga a kommunikáció és a navigáció volt, míg én az életfenntartó rendszerekért feleltem, beleértve a szkafandert is.

Ki merem jelenteni, hogy az űrprogram leglátványosabb eredményei csapatmunka révén jöttek létre. Egy olyan pali, mint Chuck Yeager, szakmailag alkalmatlan. Sokat vaciláltam azon, hogy leírjam-e ezt, de ő tehet róla. Folyton azzal dicsekedett, hogy mennyire nem egy csapatjátékos.

Amikor belefutottunk egy problémába, téma-specifikus értekezletet tartottunk, ezeket hívtuk „szeánszoknak”, ahogy erre Tom Wolfe is utal a könyvében, habár elég szerencsétlen példát választott – azt, hogy John Glenn ellenezte a nők hajkurászását.

Az egyik ilyen szeánsz témája az ablak volt. Az űrhajóra eredetileg kukucskáló-nyílásokat terveztek, ezek belülről nézve félhold formájúak voltak. Továbbá volt a fedélzeten egy nagylátószögű lencsével felszerelt periszkóp is, ami erősen torzította a látványt. Így lehetőségünk volt arra, hogy megfigyeljük a földet, vagy a csillagok segítségével navigáljunk. A szemgolyót azonban, ahogy mérnöki nyelven mondjuk, nem optimalizálták. Ekkorra már tudtuk, hogy a Holdra kell mennünk, majd onnan vissza, ehhez azonban űrrandevúra és a dokkolásra is szükség van. Namármost, hogyan hajtsuk végre ezeket a manővereket, ha nincs ablak az űrhajón? Végül nyertünk, és megkaptuk az ablakot, de már túl későn Shepard 1961. májusi űrugrásához: amikor csodálatos látványról beszélt, őszintén szólva nem tudom, mi a fenét láthatott."

(A fenti részletet Wally Schirra "Schirra's Space" c. könyvéből fordítottuk magyarra.)

Juttasd el a neved, vagy szerelmed nevét a Holdra! Csatlakozz Te is a Puli Space csapatának facebook-oldalához!