Űrlap

 Az első asztronauták két nap alatt visszamentek előemberbe, miközben félhülyére sültek a sivatagi hőségben. Túlélő tréning.

"A sivatagi túlélő-gyakorlat több jelentős ok miatt is emlékezetes maradt. Két nap alatt leereszkedtünk a civilizációs létrán a homo sapiens egy korai fajtájáig, mondjuk a cro-magnoni emberig. Olyan hőség volt, hogy napközben alig éltünk, éjszaka pedig élelem után kutattunk.  Nálunk voltak ezek a speciális Randall-féle kések, amit Cooper barátja, a floridai Orlandoban élő Bo Randall gyártott le nekünk. Ezek jobbak voltak a Haditengerészetnél vagy a Légierőnél használatos késeknél. Markolatukban gyufaszálakat és horgászhorgokat tároltunk, amiket gyertyaviasz tartott a helyükön. Olyan hőség volt, hogy a faggyú megolvadt, és kifolyt a késből. [Az alábbi videón épp az asztronauták megérkezése, készülődése látható.]

Vizünk arra volt elég, hogy épp csak szomjan ne haljunk – a mosakodás szóba sem jött. John Glenn, a keményvonalas tengerészgyalogos, megpróbált spórolni a vízzel, és kis híján belehalt. Bizonyos mennyiségű vízre szükség van ahhoz, hogy ki ne száradjon az ember a sivatagban. Megtanultuk, hogy inkább igyuk meg a vizet, amíg még van, és ha ekkorra nem találnak meg, hát, szomjan halunk. Semmi értelme tartalékolni a rendelkezésre álló folyadékot.

Harmadik nap kora reggel zöldséges húslevest főztem egy alufóliából hevenyészett serpenyőben, amikor Cooper megjelent: „Azt mondják, hogy elmehetünk.” Ránéztem Gordora, és arra gondoltam, hogy istentelenül rossz bőrben van. Reméltem, hogy nem kerülök ilyen állapotba, holott már természetesen ugyanúgy, vagy még rosszabbul néztem ki én magam is. „Hé, Wally” – ismételte meg – „ideje indulni. Kaját hoztak az alaptáborba.” Ezzel megindult. „Hova a pokolba mész?” – érdeklődtem. Azt ugyanis nem árulták el nekünk, hogy mennyi ideig tart a gyakorlat, és szerintem a hőségtől már amúgyis félőrült voltam.  „Odaát, egy kilométernyire. Reggelit hoztak nekünk.” „Maradok” – feleltem – „meg akarom enni a levesemet.”

A végén aztán csak visszasétáltam az alaptáborba, és a Légierő egy teherautónyi pulykával, marhasülttel, salátával és gyümölccsel látott el minket. Megragadtam egy friss barackot, ami csillogott és hideg volt, megettem, és ennyivel el is teltem. Egyikünk sem bírt többet enni egy újszülött fejadagjánál, ahhoz túlságosan ki voltunk száradva.

Aznap este Renoba utaztunk, a „The Holiday” hotelbe, ami egyben kaszinó is volt. Newt Cromley, a tulajdonos, később a barátunk lett. Szabadprogram volt, így kipróbáltuk a szerencsénket, és jól éreztük magunkat. Másnap reggel felmentünk a hegyekbe aranypisztrángot horgászni, ekkor gondoltam arra, hogy tegnap még az emberiség legalja voltunk – mondtam magamban – piszkosak, borostásak, fehérneműben járkáltunk, és csúsztunk-másztunk egy csepp vízért, vagy egy morzsányi ételért. Ma viszont az életszínvonal magaslataira kapaszkodunk fel."

(A fenti részletet Wally Schirra "Schirra's Space" c. könyvéből fordítottuk magyarra.)

Juttasd el a neved, vagy szerelmed nevét a Holdra! Csatlakozz Te is a Puli Space csapatának facebook-oldalához!