A Challenger katasztrófájában közrejátszott az is, hogy az űrsiklókat nem berepülő pilóták vezették, és túl sokan voltak a fedélzeten. Akárcsak egy bombázón. A fenti kép 1990-ben készült, épp az utolsó simításokat végzik az Endeavour űrsiklón.

"Berepülő pilótaként az én világom mindigis a vadászgépek világa volt. Soha nem repültem bombázóval. Egy bombázó pilótafülkéje számomra egy rakás pasast jelent, akik jobbra-balra nyúlnak, szivaroznak, és pont úgy néznek ki, mint Curtis LeMay, aki még ifjú haditengerész-pilóta koromban volt a Stratégiai Légierő-parancsnokság tábornok-parancsnoka.  Egy sokmotoros gépen mindig akad hely a személyzeten kívül további emberek számára: amikor egy B-1-es 1987 szeptemberében lezuhant, hatan tartózkodtak a fedélzetén, de csak négy katapultülés volt a gépen.

Ugyanez vezetett az űrsiklók esetében a tragikus Challenger balesetéhez 1986 januárjában. Az űrsiklók előtt – a Mercury-, a Gemini- és az Apollo-programokban – az asztronauták mind repülősök voltak. Egyedül csak a geológus Harrison Schmitt került be úgy a programba, hogy nem volt repülési tapasztalata, de egy pilóta kiképzésen menetközben ő is átesett, mikor szóba került nála az űrutazás. Mire azonban Schmitt az Apollo 17 fedélzetén a Holdra indult, már kész vadászpilóta lett belőle.

Az első űrsiklókat még berepülő pilóták vezették – John Young, Bob Crippen, Joe Engle, Gordon Fullerton. Aztán a NASA másokat is kezdett a fedélzetre engedni, olyanokat, akiket küldetés- illetve hasznos teher specialistáknak hívtak. Szerepük nagyjából olyan, mint egy bombázó legénységében a tüzéré és a navigátoré. A specialistáknak fontos feladataik vannak, de nem szabad összetéveszteni őket a pilótákkal. Emiatt nem lenne szabad asztronautának hívni azokat, akik konkrétan nem az űrhajót vezetik."

(A fenti részletet Wally Schirra "Schirra's Space" c. könyvéből fordítottuk magyarra; ide kattintva az Apollo 11 asztronautája, Neil Armstrong társa mesél.)