Az asztronautákat túlélő gyakorlatokra is elhurcolták, ahol magukra hagyták őket. A helyszínt nem hozták a sajtó tudomására, egy fifikás újságíró azonban mégis rájuk talált. A meglepetéstől leesett az álluk, de kíméletlenül megtorolták: az újságíró autója bánta.

"Kiképzésünk legrosszabb élményeit a túlélő tréningeknek köszönhettük. Azonkívül, hogy fárasztóak voltak, arra késztettek, hogy mi is osszuk az űrprogramért felelősök bizonytalanságát, már ami a leszállási helyet illeti. A dzsungeltréningre a panamai vadonban került sor; tutajokkal sodródtunk a Mexikói-öbölben, Florida partjainál, Renotól keletre pedig, a Nevadai sivatagban voltunk számkivetettek.

A számkivetettséget úgy értem, hogy a túlélés katonai szakértői egy távoli helyre hurcoltak, ahol megtanították az életben maradás alapjait, majd magunkra hagytak minket. Csak annyi cucc volt velünk, ami az űrhajó kapszulájában rendelkezésünkre áll majd, és olyan eszközökkel láttak el, amiknek megmenekülésünk érdekében hasznát vehettük – így például füstbombákkal és jelzőrakétákkal. És persze ott volt az ejtőernyő, ami amúgyis adott egy landolás esetén. [A Mercury Hetek, a NASA első asztronautái túlélőtréningen: a szerző, Wally Schirra jobbról a második.]

A terv az volt, hogy teljesen magunkra maradunk a túlélő-gyakorlatok során, bár a sivatagban egy váratlan betolakodó érkezett hozzánk Ralph Morse személyében, aki a Life magazin elnyűhetetlen fotósa volt. Tulajdonképpen főleg Ralph dokumentálta az asztronauták életét a Life magazin számára, és az együttműködés során minden asztronautával és családjukkal barátságba került. Ennek ellenére Morse mégiscsak egy újságíró volt. Amikor John „Shorty” Powers alezredes, az asztronauták PR-tisztje közölte vele, hogy a tréning helyszíne még a Life magazin számára sem nyilvános, Morse elhatározta, hogy megkeres minket. Sikerült is neki, méghozzá zseniális módon.

Morse jól tudta, hogy a sivatagi túlélőgyakorlatok alkalmával követendő eljárás szerint ki kell teríteni az ejtőernyőt, ami a keresőegységek számára megmutatja helyzetünket. Így Ralph egy kisgéppel felszállt Renoból, és addig-addig körözött, amíg észre nem vette az ernyőt. Ehhez önmagában nem kellett nagyon elmésnek lenni, de a történet folytatása a poén.

Ralph ugyanis kétkilós csomagokban lisztet vitt magával, ezt használta az útvonal megjelölésére. Renoba visszamenet minden egyes kereszteződésnél ledobott egy-egy csomag lisztet. Ezután már nem volt más dolga, mint kibérelni egy dzsipet, és a lisztjeleket követve szépen elautókázni a táborunkba. Az egyéni túlélő-gyakorlatok előtti este érkezett meg az alaptáborba, és valamennyien megdöbbentünk, amikor besétált, és mindössze ennyit mondott: „Halihó, fiúk.”

A szivatásért kétségkívül járt a pont Ralphnak, viszont hibázott. Annyira örült ugyanis a sikerének, hogy figyelme lankadt, ezzel pedig sebezhetővé vált a megtorlással szemben. Miközben a sátrában hamburgert és sütit majszolt, Sheparddal odamentünk a dzsipjéhez, és egy jelzőrakétát szereltünk bele. Rákötöttük a motorblokkra, majd egy vezetéket húztunk ki az indítómotor gyűrűje és a ventilátor közé. Ezután odamentünk a sátrához,és azt mondtuk: „Ralph, útban van a dzsiped. Jobban tennéd, ha arrébb állnál vele.”

Ralph még mindig örömmámorban úszott, gyanútlanul odasétált a kocsihoz, és beindította a motort. Báng! Abban a pillanatban zöld füstfelhő vette körül: próbált volna tolatva menekülni - mindhiába. Teljesen beborította a zöld por, és a dzsipet ezután Renoba kellett szállíttatni, majd roncsként el lehetett adni. Ralph sportszerűen fogadta a történteket, mi pedig természetesen nagyon jókedvűek lettünk."

(A fenti részletet Wally Schirra "Schirra's Space" c. könyvéből fordítottuk magyarra.)

Juttasd el a neved, vagy szerelmed nevét a Holdra! Csatlakozz Te is a Puli Space csapatának facebook-oldalához!