Bill Szathmary, egy magyar származású komikus szórakoztatta mexikói akcentussal az Egyesült Államok első asztronautáit.

"Röviddel azután, hogy kiderült, Al repül elsőként, Cape Canaveralra mentünk a Mercury-Redstone ember nélküli tesztelésére. Emlékezetes egy nap volt, főleg annak, aki szereti a beteg vicceket. A startot várva a visszaszámlálás alatt Max Faget társaságában álldogáltam, ő volt a NASA-nál az a mérnök, akinek a legtöbb köze volt az űrhajó tervezéséhez. Aztán a visszaszámlálásban eljutottunk a nulláig, majd a felszállás következett. „Úristen, ez aztán gyors volt” – mondta Faget. Miután a füst eloszlott, a Redstone még mindig ott állt az indítóálláson az űrhajóval a tetején.

Rövidesen megtudtuk, mi történt. A Redstone hajtóműve a repülés első másodpercében leállt, és a rakéta visszazökkent az indítóállásra, viszont a repülés többi része már a forgatókönyv szerint zajlott. Levált a mentőrakéta, ezt láttuk. A mentőrakéta egy rakétameghajtású szerkezet, amit arra terveztek, hogy vészhelyzet esetén messzire repítse az űrhajót a gyorsítórakétától. Az start után a mentőrakéta leválik az űrhajóról, és megsemmisül.

A szemünk láttára bontakozott ki a cselekmény. Minden teljesen automatikusan ment, ezért is hívtuk a programot „csimpánz üzemmódnak”. Majd egy baki, és kinyílt a fékezőernyő. Aztán egy újabb baki – ezúttal a főernyő nyílt ki, és úgy lógott, mint a kiteregetett ruhák a szárítókötélen. Végül a festékpatron is felrobbant, és a levegő tele lett sárga porral, ami egyébként az űrhajó leszállási helyét hivatott jelezni.

A humor Cape Canaveral-i létezésünk fontos összetevője volt. Felszabadulttá tett minket az ismeretlenbe való repülés előkészületeivel töltött hosszú órák során. Még fontosabb, hogy enyhítette frusztrációnkat, amit a Mercury-program korai szakaszában éreztünk. Az oroszok mögött kullogtunk. 1961. április 12-én a szovjet Jurij Gagarin őrnagy egy alkalommal megkerülte a földet a Vosztok I fedélzetén, így ő lett az első ember, aki az űrben repülhetett. Shorty Powerst körberöhögte a világ, azért, amit az éjszaka közepén nyilatkozott, amikor a hírrel megkereste őt a sajtó. „Mi idelenn éppen alszunk” – mondta Powers, aki ezután az „asztronauták hangjaként” vált ismertté – akár tetszett neki, akár nem.

Isten áldja meg Bill Dana-t: évekig nevettetett minket [ld. a fenti képet]. Valódi neve Bill Szathmary volt - egy hivatásos humorista, akinek volt egy műsorszáma bizonyos Jose Jimenez nevű beszari mexikói asztronautával a főszerepben. Úgy kezdődött a műsor, hogy mímelt akcentussal bemutatkozott az őt interjúvoló riporternek: „Jose Jimenez vagyok”, majd amikor megkérdezték tőle, hogy mivel üti el majd az időt az űrben, ezt felelte: „Áztiszem, sokat fogok bőgni.” A kedvenc idézetem Danától ez volt: „Kérem, ne mondja nekem, hogy fellőnek. Mi elemelkedésnek hívjuk. Először a gatyánkba lövünk, aztán emelkedünk.”

Dana egy este Cape Canaveral közelében, Cocoa Beachen lépett fel, és Al Sheparddal mi is a nézők között voltunk. Amikor Dana egyszerű önkénteseket szólított színpadra a nézők közül, Al jelentkezett. Majd én is. Különösen azt szerettük Dana-ban, hogy a műsorban sosem másból, hanem mindig önmagából csinált hülyét. Az asztronauták másik kedves barátjához, Bob Hope-hoz hasonlóan, sosem más kárára akarta megnevettetni az embereket.

Repülése előtt már az indítóállásnál állva, még mielőtt a lifttel felment volna az űrhajójához, Shepard hirtelen Jose Jimenezt kezdte utánozni, Gus Grissom volt a hallgatóság. „Ahhoz, hogy az űrbe repülj négy lábadnak kell lennie.” – mondta Al, akcentussal meg minden egyébbel. „És miért?” – adta az együgyűt Grissom. „Mert csak kutyák repülhetnek.”"

(A fenti részletet Wally Schirra "Schirra's Space" c. könyvéből fordítottuk magyarra.)

Juttasd el a neved, vagy szerelmed nevét a Holdra! Csatlakozz Te is a Puli Space csapatának facebook-oldalához!